Folytatódott az Önkéntesek Hete programsorozat
Szerda délután is gyerekzsivajtól volt hangos a Fehérvári Civil Központ előtti tér. Az Önkéntesek hete programsorozat keretében ezúttal a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete mutatkozhatott be. 
 
 
 
 
Az egyesület kiegészítő eredményhirdetést is tartott a téren. A szervezet a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhely és a nagyváradi Tanoda Egyesülettel 10. alkalommal hirdette meg Kárpát-medencei gyermekrajz pályázatát. Idén 1175 pályamunka érkezett, a versenyben nagy szerepe volt a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskolának, ezért ők érdemelték ki a legaktívabb iskola különdíját, amelyet szerda délután adtak át a pedagógusoknak, diákoknak
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete az eseményen bemutatotta a 10 évet átfogó kiállítását a gyermekrajzokból, a gyerekek pedig kipróbálhatták a lézerpuskás lövészetet is.
 
nyomtatás