Elkészültek a 2021-2027-es uniós fejlesztési ciklust megalapozó Fejér megyei tervdokumentumok
A Fejér Megyei Önkormányzat azért indította el „A 2021-2027 tervezési időszak stratégiai szintű előkészítése Fejér megyében” c. projektet, hogy megvalósíthassa a 2021-2027-es programozási időszak területi operatív programjának a megvalósításához szükséges megyei stratégai tervdokumentumok felülvizsgálatát, elkészítését. A 31,04  millió Ft összköltségű projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével. A projekt 1. és 2. mérföldkövének teljesüléséről kérdeztük Dr. Molnár Krisztiánt, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökét.
 

„A Fejér Megyei Önkormányzat számára kiemelten fontos, hogy 2021-2027 között is a mostani, 2014-2020-as időszakhoz hasonló hatékonysággal hívhassa le megyénk az uniós fejlesztési forrásokat” – hangsúlyozta Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

„A 2021-27 tervezési időszak stratégiai és projektszintű előkészítése” című felhívás keretében megvalósuló projekt célja a 2021-2027-es programozási időszak területi operatív programjának a megvalósításához szükséges megyei stratégai tervdokumentumok felülvizsgálata, elkészítése. 2021. március 31-ig az 1. mérföldkőhöz kapcsolódóan, széles körű társadalmasítás eredményeként elkészült és miniszteri, valamint közgyűlési jóváhagyással rendelkezik Fejér megye felülvizsgált területfejlesztési koncepciója, a 2021-2027 időszakra vonatkozó területfejlesztési programja („Szent István Fejlesztési Program”), továbbá mindkét tervdokumentum területi hatásvizsgálata és környezeti értékelése.

A projekt következő elemeként elkészült Fejér megye 2021-2027-es időszakra vonatkozó előzetes integrált területi programja (FMITP), amely közvetlenül megalapozza a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében megvalósuló megyei fejlesztéseket. A projekt fizikai befejezésének határideje 2022. május 31. 

"Legfontosabb küldetésünknek azt tartjuk, hogy a fejlesztések eredményeként javuljon a Fejér megyei lakosok életminősége és ehhez jelentős mértékben hozzájárulnak a jelen projekt keretében elkészülő területfejlesztési dokumentumok” – emelte ki Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

 A projektről bővebb információt a www.fejer.hu oldalon olvashatnak.

nyomtatás