IV. Civil Véradás
 
A Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályával és Fejér Megye Önkormányzatával együttműködésben, Fejér megyében három helyszínen – Székesfehérváron, Sárbogárdon és Móron – szervez Civil Véradást immár negyedik alkalommal. A részleteket dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke ismertette a Megyeházán.
 
A koronavírus járvány harmadik hullámában igen fontossá vált a véradás folyamatosságának biztosítása. A vér az egyetlen olyan dolog, amit a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet mesterségesen előállítani, így szükség van az emberek közreműködésére. Fejér megyében három helyszínen és három időpontban várják a véradókat:
 
2021. március 22-én, hétfőn 14.00-18.00 óra között Székesfehérváron, a Fehérvári Civil Központban;
2021. március 23-án, kedden 11.00-17.00 óra között Sárbogárdon, a József Attila Művelődési Központban;
2021. március 24-én, szerdán 11.00-17.00 óra közö9tt Móron, a Régi Moziban.
 
Csak olyan emberek jelentkezését várják a véradásra, akik egészségesnek érzik magukat, és 14 napnál régebben nem jártak külföldön.
 
nyomtatás