Luca-napi köszöntés
Hagyományteremtő szándékkal Luca-napi köszöntőt rendeztek a Fehérvári Civil Központban. A jeles nap hagyományait, népszokásait és az ehhez kapcsolódó hiedelmeket elevenítették fel egy kiállítás és egy rövid előadás keretében, majd az eseményen megjelent Lucák közösen ültettek búzát és örültek a névnapi meglepetésnek. 
 
 
Luca napjához számos hagyomány, hiedelem, babona kapcsolódik, amelyek Európa-szerte megtalálhatóak: a fény ünnepe, a jövendölés, a Luca-széke készítése, a Luca-búza ültetés. Többek között ezek jelennek meg írásban és képekben azon a Luca-napi kiállításon, amely a Fehérvári Civil Központban nyílt hétfőn délután. A hagyományos ünnepkörök, rendszert alkotva, szervesen belesimultak az évszakok ritmusa által szabályozott életbe. Nem véletlen, hogy ebben a mai, felpörgött világban ismét egyre fontosabb szerepet kapnak az ünnepek hagyományos rítusai, amelyek újraélesztésével, felidézésével a harmónia és az egyensúly megtalálására törekszünk, mondta köszöntőjében Major Gyöngyi, a Kortárs Női Reflexiók Fóruma elnöke.
Amikor Székesfehérvárról beszélünk, akkor az utóbbi időben leginkább erős gazdaságát, iparát emeljük ki, de nem szabad megfeledkezni a Mezőföld központi városaként évszázadok során betöltött mezőgazdasági szerepéről sem, emelte ki Molnár Tamás tanácsnok a megnyitón. A hagyományok, amelyek évszázadok óta utat mutattak, és meghatározták az itt élők mindennapjait, tovább élnek, ha megőrizzük, éltetjük azokat, tette hozzá. A jeles naphoz kötődő népszokásokról, hiedelmekről Tartsákné Ládonyi Emese, a Luca napja kiállítás kurátora tartott előadást, majd a városban élő Lucákat köszöntötték az eseményen névnapjuk alkalmából. Az ünnepeltek - volt, aki édesanyja öléből, volt, aki ‘pipiskedve’ - egy asztal köré állva, közösen ültették el a Luca-búzát, amely, amellett, hogy a karácsonyi asztal egyik dísze lesz, megmutatja, milyen lesz a jövő évi termés.
 
Az ingyenes program a TOP-6.9.2-16-SF1-2018-00001 „Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron” című projekt keretében valósult meg.
 
 
Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
nyomtatás