Maroshegy-Egy könyv lapjairól
Váczi Márk történész előadását hallgathatta meg szerdán a Gárdonyi Géza Művelődési Házba érkező közönség. A Cselekvő Fehérvár Könyvmolyképző programján a Maroshegy és környéke volt a középpontban, az alapot pedig a Maroshegyi Mozaik című helytörténeti könyv adta. 
 
 
Zsohár Melinda újságíró, a Maroshegyi Mozaik szerzője ugyan nem tudott megjelenni az október 27-én megtartott programon, a múltidézésről nem kellett lemondaniuk a jelenlévőknek: Váczi Márk történész, városkutató a könyv tartalmát előtérbe helyezve mesélt a városrészről és környékéről. Utóbbi már csak azért is fontos, mert élesen nem különül el az Alsóváros, a Maroshegy és a Váralja határai.
- A Maroshegy eredetileg szőlőhegy, melyet a filoxeravész idején, a 19. század végén már használtak, sőt ekkor lett igazán gazdasági szerepe, hiszen a homokpadon telepített szőlők mentesek voltak a filoxera pusztításától. A rendelkezésre álló dokumentumokból pedig az is kiderül, hogy 1820-ban már foglalkoztak a Visszafolyó Maros, és a Maros-rétek lecsapolásával. Az 1870-es években egyre több ember húzódott a Demkóhegyre – a terület a tulajdonosáról, Demkó Györgyről kapta a nevét ‒, bár ezt városi statútumok tiltották. A 20. században a letelepedésre a vasútvonalak építése, a Balatoni út kiépítése adott okot, a beépítést pedig kislakás-építési hitelek tették lehetővé – kezdte a városkutató.
A Maroshegytől keletre fekvő Alsóvárost – többek között – a közepén kiemelkedő terület teszi érdekessé: a 12. századi, egykori Szent Márton templom helye lehetett ez és feltételezhetően középkori koronázási dombként szolgált. 1843-ban súlyos tűzvész pusztított itt, innen a régi elnevezése: Égett-város.
Az Alsóváros szegélyén, a Velencei-tó törésvonalában helyezkedik el a Sóstó, mely a város első üdülőterülete volt. A tó tágabb környéke a város kedvelt vadászóhelye volt, legfontosabb madara pedig a szomszédos utcának is nevet adó szárcsa.
- Schmöltz Leopold bádogosmester 1821-ben kezdeményezte a Sóstó hasznosítását, parkosítását: 467 forintnyi adományából tízezer fát ültetett, 1834-ben pedig kutat ásatott. A kis erdő már 1825-ben újabb fejlesztéseket vonzott, ekkor épült a „Sóstói mulató” vendéglő. A területre felfigyelt a Szépítő Bizottság is és 1839-ben kialakultak a polgárság modern társaséletének keretei, például a vendéglő táncterme. Egy évvel korábban Schmöltz munkájának emlékkövét állították fel, melyet ’94-ben a fehérvári városvédők hozattak helyre, és állították fel mai helyén. De visszatérve a Sóstóra… Az 1930-as években a keleti partján fából készült kabinsor várta a fürdőzőket, és a víz gyógyhatásában reménykedőket. Később – mivel idevezették a városi szennyvizet – elszennyeződött a tó. A mai védelem és rehabilitáció következményeként délnyugati területe, a Sistag, az egykori lőtér és homokbánya ismét látogatható – mondta el a városkutató, aki a városrészek ismertetése után a terület építészeti, művészeti kincseire is kitért. Hallhattunk a Batthyány utca 4-es szám alatt található Szent Kristóf templomról, mely helyén egészen 1939-ig csak a mocsár volt. Az 1940-41-es építkezés nehéz gazdasági helyzetben, dr. Proity Márton plébános kezdeményezésére indult el. A hívek pedig az adakozásban és az építési munkákban is jelentős részt vállaltak.
Szó esett a Balatoni út egykori vámház épületéről is, mely a város három fennmaradt vámházának egyike. Az egykori csíkvári (szabadbattyáni) és úrhidai (pentelei) utak elágazásánál található és a benzinkút felőli részében ma dohánybolt működik. Ez az épületrész egyébként felújított, a másik, erőteljesen hanyatló állapotú rész nyílászárói eredetiek, ablakai zsalugáteresek.
- Ugyancsak fontos megemlíteni a Vörösmarty Mihály technikum és szakképző iskolát is, mely 1954-ben épült. Az intézmény a város építőipari szakember utánpótlásának meghatározó központja. A főhomlokzat falán elhelyezett napórát Poklosi Péter, az iskola egykori földrajz-történelem szakos tanára készítette 2000-ben. Itt megsúgom, hogy a Nap 24 karátos aranyfüst lemez bevonattal készült – tette hozzá Váczi Márk, aki az iskola főbejáratánál lévő székelykapura és az utcai faragott léckerítésre is kitért: mind a kettőt Varga Ilona, az iskola művészeti tanára és az iskola fafaragó szakköre készítette.
Szintén egy érdekes épület a Csíkvári úti, egykori vásártéri cédulaház, mely az 1930-as években az állatvásároknál elengedhetetlen adminisztrációs munka lebonyolítására épült, feltehetően Molnár Tibor tervei alapján. Ez egyébként egy igen impozáns, szépen megkomponált, lapostetős, modern épület, mely a streamline stílus és a város két világháború közötti építészetének egyik remeke az előadó szerint.
- A kincseink között szerepel a Bercsényi utca 35-ös szám alatti „Bagolyház” is, melyet Philipp István festő-, szobrász- és plakettművész, a ciszterci gimnázium rajztanára építtetett 1913-ban műterem-lakóházként. A bejárati kapu felett egy bagoly, alatta az építési évszám, mellette míves varrógépes cégér látható. Érdekes, hogy miután ezt a házat a család kinőtte, a művész épített egy nagyobbat a szomszéd telken. Ezt ma csak „Kastélyként” emlegetik – hangzott el a művelődési házban megtartott Könyvmolyképzőn, melynek utolsó állomásaként egy-egy temetői sétát is tettünk – persze csak képzeletben – Váczi Márk szavai nyomán.
Mint megtudtuk, a területen négy temetkezési hely is működik. A Csíkvári úti Szent Kereszt temető a legrégibb: 1765-ben nyitották, nevét pedig 1885-ben kapta. Itt helyezték először nyugalomra Kaszap Istvánt, majd földi maradványait 1938-ban az újonnan épült vasútvidéki Jó Pásztor (Prohászka) templomba szállították át. A Szent Kereszt temetőkápolnát egyébként Pauer János püspök saját költségén emelte id. Havranek Antal és Havranek Ferenc tervei alapján, 1887–88-ban. Oltárköve a lateráni bazilikából, a szenteltvíztartó feletti fehér márvány faragvány Szent István székesfehérvári bazilikájából származik.
- Ugyancsak a Csíkvári út ad helyet a Református temetőnek, mely területén több 19. századi síremlék is található, például Aranyosi László Józsefé. Jellegzetes 20. századi emlékei: Bóné Géza Fejér megyei alispán kriptája vörös márvány, címeres sírkővel. A kriptasor a 20. század elejéről való: itt található Koronafy Károly fodrászmester és családja, valamint Akóts János gőzmalomtulajdonos és családja sírboltja – mondta el Váczi Márk.
Az Evangélikus temetőről megtudtuk, hogy külön parcellában nyugszanak az I. világháborúban elesettek. A tiszteletükre állított emlékművet 2017-ben újították fel. A Szentlélek temető, vagy másnéven Hősi temető mind közül a legfiatalabb: 1898-ban nyílt a szegények temetőjeként, ingyenes sírhelyekkel.
- Eredetileg katolikus, majd 1906-tól katolikus-református temető lett. Az I. világháború alatt a helyi kórházban meghalt katonákat ide temettette a város, emlékükre obeliszket emeltek. Az 1960-as évekig használták, 1972-ben egy autóúttal felszámolták a református részt és lebontották a Szent Lélek kápolnát. A katonai temető példaértékű felújítása 1990–2000 között zajlott és középiskolás diákok végezték tanáruk, Poklosi Péter, a Székesfehérvári Városszépítő és Védő Egyesület elnöke vezetésével. A temető legfontosabb részei a II. világháborús német, II. világháborús magyar, I. világháborús magyar és hadifogoly parcella. A temetőkereszt eredetileg útszéli kereszt volt, ifj. Havranek Antal alkotása, amelyet Csanádi Gabriella rekonstruált 1990-ben – tette még hozzá az előadó, aki a program végén a megjelenteket meginvitálta a következő, november 3-ai előadásra is, ahol Dr. Demeter Zsófia történésszel hallgathatnak meg egy beszélgetést. A téma ezúttal is a Maroshegy lesz, azonban csupa olyan információval, történettel, mely még nem hangzott el a Könyvmolyképző keretein belül.
 
(Az ingyenes program a TOP-6.9.2-16-SF1-2018-00001 „Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron” című projekt keretében valósult meg. A további programokról a www.facebook.com/cselekvofehervar oldalon lehet tájékozódni.)
 
Fotó: Szilvási-Grund Helga
 
 
nyomtatás