Kemencés tábor


Tábori objektív

A gyermekvédelmi támogatásban élő fiatalokkal, gyerekekkel megvalósított táboroknak mindig megvan az a miliője, amitől a végén azt érezzük, ezzel kellene egész életünkben foglalkozni. Ennek az érzésnek csak a keretét adja a programok változatossága – a minden tábor kreatív hátterét jelentő kerettörténet, sport, színjátszás, lelki beszélgetések az élet fontos kérdéseiről, kézműves foglalkozások – az igazi ok a gyerekek felől érkező hihetetlen mennyiségű „visszajelzés-csomag”, mosoly és sírás, érzelmek, kérdések, érintés, illetve az emberre irányuló „csüngő” figyelem . Mindez idén is így történt… Ezért nehéz objektív értékelést írnom a történtekről, mindössze kiemelem azokat az elemeket, amelyek újszerűek voltak.
A tábor nevelési szempontú háttere idén volt a legösszetettebb. Egyrészt tudatosan figyeltünk arra, hogy a Patrónus – rendszernek egyfajta csúcspontját jelentsék a közösen eltöltött napok. A résztvevő gyerekekkel majdnem megegyező létszámban vettek részt a táboroztatók, így végig erős figyelem irányulhatott minden egyes táborlakóra, a munka közbeni, esti beszélgetések közel hozták a gyerekeket patronálóikkal.
Emellett szintén komoly figyelmet kapott a kortárs-hatás: a két szervezetnél önkéntes munkát végző fiatalok is jelen voltak, az előkészítéstől a logisztikai feladatokon át a programok lebonyolításáig mindenből kivéve részüket.
A tábor kiemelt nevelési célja a fenntartható életvezetés vidéki módszereinek megismertetése és megszerettetése volt a gyerekekkel: a kemencében és természetes alapanyagokkal való sütés, az agyagedény-készítés, a barkácsolás, a lovagolás, a kecskék és tehenek fejése a tábor része volt a mindennapi programok mellett.
A legsikeresebb elem (s egyben a tábor kerete) a helyszínül szolgáló kisfalu, Vásárosbéc és környéke lakosainak bevonásával megvalósított vásár megrendezése volt. Véleményem szerint ez hozta meg az igazi sikert a tábor során, két szempontból is. A falu lakói számára „pozitív sokkot” jelentett a tömény ingerözön, amit a vásári csalogató – az emberek személyes megszólítására törekvő - felvonulás, a felvezető focimeccsek, a főtéri táncházak, a helyi gyerekek bevonása a tábori játékokba és a vásár maga zúdított rájuk. Magunk is csodáltuk, milyen rejtett értékek (kézművesek, süteménysütő nénik, ügyes sportolók) vannak Vásárosbécen, amik csak egy hívószót igényelnek, s előbújnak.
Emellett az intézetben felnövő gyerekeknek is újat hozott az, hogy egy egész faluval kerültek napi kapcsolatba. A végig (szó szerint és átvitt értelemben is) nyitott kapuk elmosták a határokat a helyi és bástyás gyerekek között, a nagyobb lányaink udvarlók hadával szembesültek, a faluban megrendezett eseményeken pedig spontán módon kerültünk aktív kapcsolatba sok, kezdetben idegen, majd ismerős emberrel. Ez a nyitás, a kapcsolatteremtés attitűdje lesz talán a legtartósabb hatással a gyerekekre!

Bakos István
projektvezető

 


 


Egy szívember naplója - vásárosbéci pillanatok a Kemencés táborból

Történt egyszer, nem is olyan rég, hogy a Zselic mélyén megbújó aprócska faluba, Vásárosbécre csöppent egy fehérvári gyermekcsapat. Az éj leple alatt érkeztek. Mint kis törpék, a gyerekek végeláthatatlan sora potyogott ki egy zöld terepjáró minden zugából. Sátraikban gyorsan álomba szenderültek. A hajnali napsugár gitárral a kezében, énekszóval ébresztgette őket – több, vagy inkább kevesebb sikerrel. Majd kezdetét vette a munka: bioételek készítése, agyagedények gyurmálása, gyöngysorok fűzése, gyógynövényes tasakok varrása és festegetése. Voltak, akik megpróbáltak beépülni a falucska életébe, és ezt a mai technika eszközeivel megörökítették az utókor számára is.
Nem akármiért történt ez a nagy felhajtás! A falusi vásár szellemét kellett felrázni több évtizedes mély álmából. Ki-ki gyalogszerrel, babakocsival, póniháton, terepjárófogaton indult útnak. Síppal, dobbal, nádihegedű nélkül ugyan, de annál lelkesebben és hangosabban kértük a falu népét, hogy segítsenek ebben. Ők pedig nem voltak restek! Előkerültek a csüngőhasú malackák és a kacagógerlék is. A nagymamákat is meg lehetett győzni, hogy elkészítsék a legfinomabb sütijüket a vásárra.
A nagy készülődés során jutott idő játékra is. Kondicionáló méta-meccsel indult a nap, majd jött a holland foci, a röpi és az elmaradhatatlan foci. De ez sem volt hiába, mert mint tudjuk, a törpék élete nemcsak játék és mese! Egy hajnalon követek érkeztek, akik rossz hírt hoztak: Vásárosbéc főterét elfoglalták a gonosz orkok, akiket csak a törpék győzhetnek le! Gonosz ellenfelük legyőzéséhez át kellett kelniük egy lávafolyó felett, hogy tüzes karikákon keresztül bejussanak az orkok barlangjába. Ezután nem maradt más út számukra, mint egy kötélen egyensúlyozva, egymás kezét szorítva áthaladni a földkerekség legmélyebb árka felett. Az orkok, amint kiszimatolták, hogy a törpék hatalmas, legyőzhetetlen serege közeledik feléjük, azon nyomban nyakukba kapták a nyúlcipőt és eliszkoltak. Így szabadult fel Vásárosbéc az orkuralom alól!
Folytatódhatott a vásári céllövölde figuráinak gyártása, a lekvároslepény-evő verseny előkészületei és Patkó Bandi, a zselici betyár legendájának színdarabbá formálása. A sürgő-forgó tömegből egyszer csak kihallatszott néhány hang: „Megharapta!” Kicsi Krisztiánt megharapta a Fecske, a helyiek kedvenc pónija. Amint szóba került a szuri, abban a pillanatban jó gyerekhez méltóan eltörött a mécses. Ő, szurira??? Soha! Ági néni és Fefe meggyőzték, hogy mégiscsak be kéne ülni abba az autóba… Amikor visszaértek, azt mondta, hogy: „Á, ez csak olyan volt, mint egy szúnyogcsípés.” De azért a ruháján lévő foltok árulkodtak arról, hogy ezt az álláspontot valami mindenek felett álló meggyőző erő segített kialakítani benne: a búfelejtő fagyi.
A dráma után jöhetett a lazítás: a térdig érő vízű medence hűsítő hullámai. Azonban aki egy medencében találta magát a két legkisebb gyerkőccel, Erikkel és Krisztiánnal, élő körhintának érezhette magát. Addig-addig csimpaszkodtak, amíg az ember el nem kezdte dobálni őket. Ennek persze a körhintánál is nagyobb sikere volt. Viki ott állt a medence szélén még szárazon. Nagyon tetszett neki a móka, de azért próbálta távol tartani magát a ráfröccsenő vízcseppektől, mint egy kis hercegnő. Aztán kibújt a szög a zsákból. Furcsa, addig nem látott fény gyúlt a szemében. Odaállt Norbi elé és követelni kezdte, hogy „Engem is! Engem is dobj bele!!!” Norbi elkapta a derekát. Abban a pillanatban elkezdett dolgozni a női fortély, amitől mindkét fél számára még izgalmasabbá válik a játék: „Neeee, neeee, ne dobj el!” Csobb. Majd hatalmas vigyor az arcán. Indulhat a móka elölről. Hamar rájöttünk, hogy itt még Shiva isten keze is kevés lenne.
Idő közben Samu, a komondor is hűséges társunkká vált, és megvédett minket minden kóbor ebtől. Illetve csak majdnem mindtől. Ugyanis Néró, a fekete kutya folyton körülöttünk ólálkodott, míg egyszer csak két szál kolbásszal láttuk eliszkolni a konyhás nénink, Mariann villámló szemei elől.
Elérkezett a nagy nap! A Vásárosbéci Forgatag napja! Reggel barátságos focimeccset vívott a fehérvári és béci gyermek és felnőtt csapat. A gyermekeknél a fehérváriak gólokkal, a felnőtteknél a Csucsu, Roland és Sanyi vezette béci csapat „közfelkiáltással” győzedelmeskedett, s a nyertesek elnyerték az első béci vándorkupát, amiért jövőre újra összecsap a négy csapat. Délután a vásártéren fortyogott a gulyás, amiből óriásadag jutott mindenkinek. Sült a cipó a tér már rég nem használt kemencéjében. A gyerekek árulták a nagymamák legfinomabb süteményeit. Lehetett diót törni a „Béci Jani” címért. Akinek pedig még jártányi ereje maradt, várta a szögbeverés, célbadobás, tobozdobálás és lekvároslepény-evés.
A munka után jöhetett a kövön sütött lángos- és dinnyeevészet. A hölgyek ezalatt Katinka szebbnél szebb saját kezűleg készített ruhái, párnái és a kirakodóvásár környékén bóklásztak. Aki egy kis frissítőre vágyott a tikkasztó hőségben, megízlelhette a tűzforró tábori teát. S hogy az unokáink is kapjanak ízelítőt a vásári forgatagból, indiánná, mozdonyvezetővé, szoláriumbarna cicababává, deltás vizilabdázóvá változhatott bárki egy-egy kép kedvéért. A falu keménymagja, a Popa család is bőségesen kivette részét a munkából. Luca fagyis kisasszonnyá változott. Gerő, Máté és Zoli betyárnak álltak, Eszter pedig vállalta az anya szerepét Patkó Bandi legendájában. Utóbbi a darabban jó anyához híven megpróbálta elfenekelni kedves férjét, Zolit, de Bogi, a pulijuk ezt nem nézhette tétlenül és a bokájának esett. A vendégeknek tátva maradt a szája a Bástya kamarakórus hallatán, majd két gambiai dobos Afrikába repítette a kis csapatot. Az igazi mulatság csak ezután jött: indult a magyar táncház a sejtelmes félhomályban!
Ha becsukjuk a szemünket, még ma is ott táncolunk a zselic-mélyi kis faluban …

Körtvélyes Judit
Bástya Gyermekszolgálat

 


 


Lehet másképp…
(hangulatforgácsok)


A vásárosbéci táborban megtanultuk – gyerekek és felnőttek egyaránt - , hogy mindent lehet másképp is csinálni, mint ahogy azt eddig tettük.
A kenyér például nem az ABC-ben terem, hanem vagy a Pupák Pék (egyeseknek Pityókos Petyók) hozza, vagy Gabi vezényletével akár mi is meg tudjuk csinálni. Ó, azok a mennyeien kanyarodó kiflicskék, aranybarnára sült cipók, illatosan növekvő kakaóscsigák…, pékek vigyázzatok: a verseny elkezdődött! S milyen más íze van annak kenyérnek, ami a falusi közös kemencében sült!
Ha pedig szomjasak vagyunk, netán igyunk kólát? Nem !!! - hangzik fel egy kiáltozó kórus a fülemben -, szedjünk a zölden viruló réten illatos mentát, főzzünk belőle teát! Micsoda különbség…
Na és az állatok? Vásárosbécen állatokkal nem az állatkertben lehet találkozni. Kutyák, lovak, tyúkok, kecskék és a többiek. Bár azt senki sem mondta, hogy a lovak gyerekeket harapnak…
A tejet a „fejőbácsitól” hoztuk, a legbátrabbak maguk is préselhettek néhány csepp tejecskét a kecskéből. A reggeli kakaó íze teljesen más volt friss tehéntejből.
A tábor előtt el sem tudtuk még képzelni, hogy egyszer egy vásárban nem a nézelődők között leszünk egyszer, hanem mi leszünk a mutatványosok, a kikiáltók, mi főzzük az egész falunak az ebédet, és mindezek felett a gyerekek összebarátkoznak két afrikai dobossal, akikkel egy szót sem tudnak váltani, mégis mindent megértenek…
A tábort sem úgy szerveztük, ahogy eddig, azaz, hogy a felnőttek mindent alaposan elterveznek, mindig megmondják mi lesz a program, hova megyünk, kivel leszünk. Idén a gyerekek nagyobb beleszólást kaptak a program alakulásába. Együtt készültünk a vásárra, építettük a pavilonokat, alkottunk eladásra szánt portékákat, gyakoroltunk a színielőadásra. Szabadidőben lehetett barátkozni a falusi gyerekekkel, biciklizni az utcán, fürödni a kerti medencében.
Csoda hely ez a Vásárosbéc, itt még mobiltelefonálni sem úgy lehet, ahogy eddig megszoktuk, mivel az egész faluban nincs térerő, mindössze két talpnyi területen a focipálya mellett észak felé fordulva, ha nem fúj annyira a szél. 
Igazán a mesék birodalmában akkor érezhettük magunkat, amikor kiderült, hogy a híres Patkó Bandi legendás földjén járunk, s megtudtuk, hogy Patkóékból nem egy, hanem mindjárt kettő is volt, és azért nem kapták el őket sokáig, mert amíg az egyik a faluban sétált és fütyörészett, addig a másik tekerte a drótot a szomszéd faluban.
Visszatérünk, Vásárosbéc!

Virágh Orsolya

 

 


 


Pocsai Zsuzsa azon kevesek egyike, akik vállalják a patrónusi léttel járó hosszú távú segítségnyújtást egy gyerek irányába. Az alábbiakban tőle olvasható néhány sor a tábori élményeiről.

Vásárosbéc: tábor egy patrónus szemével

Egy nappal később érkeztem, mint a többiek - de későn érkezni jó, mert akkor már nagyon várnak a gyerekek! Míg a kicsik a nyakadon csüngenek, addig a tizenéves csajok köszöntési szokásain alig lehet kiigazodni: egy puszi jobbról, két puszi, három puszi balról…
Vásárosbéc, a baranyai kisfalu a maga állataival, erdős környezetével megfelelő környezet volt a fehérvári gyerekeknek. A lovakat, kutyákat, cicákat mindenki a bolondulásig szerette, simogatta- kivéve, mikor az egyik fekete eb a reggelikészítés során elcsente a leghosszabb pár kolbászt.
A rengeteg program közül nagyon sikeres volt a méta, amit életkortól függetlenül élveztek a gyerekek, a lovaglás, a fürdés (avagy hogyan lehet egy pár négyzetméteres medencében vízikosárlabdázni), az esti tábortűz az énekléssel, valamint az akadályverseny az orkok ellen.
A sütés-főzés is óriási siker volt, sok gyereknek tetszett, esténként mindenki gyúrta, nyújtotta és formázta a kifliket.
Magam külön a táncházat szeretném kiemelni, mivel az számomra különösen izgalmas volt, hiszen a sokszor szégyenlős gyerekekkel óriásit roptunk, igazi jókedv uralkodott a falu főterén.
Igaz mindez az én pártfogoltamra, Laurára is, akivel nagyon jót táncoltunk. Ő nehezen tudott választani a sok foglalkozás, program közül, ezért elkelt neki a segítség, a jótanács.
A tábor legnagyobb érdeme maga az együtt töltött idő volt, ami óriási ajándék mindkét fél számára. Ilyenkor lehet megalapozni a következő éves munkát a sok bensőséges beszélgetéssel, közös játékkal és munkával. Megtettük, s jövőre is megtesszük!

 

 


 







 

Oldal nyomtatása