NEA monitoring


A magyar civil szektor fejlődési pályáját az utóbbi évtizedben nem az államtól való függetlenedés, az intézményesült és független civil társadalom megtermtésének folymata jellemzi, hanem a fokozódő állami finanszírozás és a költségvetési támogatásoknak való kitettség modellezhető. Ennek egyik markáns eleme a civil körökben jól ismert Nemzeti Civil Alapprogram, melynek központi és regionális forrásai a kis és közepes civil szervezetek szempontjából egyre fontosabbak. Az NCA több milliárdos forrásának felhasználást azonban nem segíti semmilyen szakmai monitoring rendszer, annak ellenére, hogy a civil szakma ezt a kezdetek óta szorgalmazza.

Közhasznú egyesületünk évek óta segíti az NCA, majd későbba NEA szakmai pályázatok elkészítését és megvalósítását faclitátorként, projekt generáló szervezetként vagy szakmai közreműködőként. Az utóbbi évben megfogalmazódott az a helyi igény is, hogy közép-dunántúli régióban megvalósuló NCA szakmai programokat támogató monitoring rendszert építsünk ki. Ennek elméleti munkái jelenleg zajlanak.

Ezen túl az Echo Innovációs Műhely az NEA monitoring munkájának támogatására igyekszik közreadni a saját és más intézetek, szakértők által készített nyilvánosan elérhető elemzéseket NCA, NEA forrásfelhasználssal kapcsolatosan. 



Ocskay Gyula elemzése az NCA NK 2009 évi pályázatokról

A komárom-esztergom megyei civil szervezetek NCA forrásai

Fejér megyei civil szervezetek az NCA 2008. évi pályázatokon

Összefoglaló tanulmány az NCA első három évéről

Oldal nyomtatása